Megrendezésre került a nagybecskereki Boldogasszony Iskolanővérek Hazataláló Tábora
A tavalyi kihagyás után a nagybecskereki Boldogasszony Iskolanővérek újból megszervezték a Hazataláló Tábort. A járványhelyzet miatt külön tábort szerveztek az általános iskolások, a középiskolások és egyetemisták részére is. Az idei évben sajnos nem voltak anyaországi részvevők.
Az ötnapos Hazataláló Tábornak hetvenegy 15 és 25 év közötti, délvidéki részvevője volt. A résztvevők ellátogattak a töröktopolyai templomba, a kisoroszi Torontál Szórványközpontban pedig kézműves foglalkozásokon vettek részt, melynek egyik témája a torontáli szőnyeg volt. Mindemellett parasztolimpiát is szerveztek. A tábor megálmodója Koncz M. Julianna nővér, a Szathmáry Karolina leánykollégium vezetője.
A tábor résztvevőinek a Szathmáry Karolina leánykollégium biztosít szállást. Innen indulva járják be a délvidék legszebb helyeit, megismerve a régió értékeit. Az idei Hazataláló Tábornak kifejezetten délvidéki jellege van. A sok közös program révén pedig közelebb kerülnek egymáshoz a fiatalok.
A tábor részvevői pénteken közép-szerbiai kiránduláson vettek részt, vasárnap pedig közös szentmisén búcsúztak egymástól.
Forrás: pannonrtv.com Fotó: Bognár Róbert (Pannon RTV)