Nagybecskerek

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

A Sörmúzeum megnyitásával értékes örökséget sikerült megmenteni

Másfél évtizede már, hogy a sikertelen privatizálás után, 2006-ban leállt a nagybecskereki sörgyár. A csaknem három évszázados üzem újjáélesztésére esély sem maradt, azóta az épület leromlott, rozsda marta az egykori gépeket, szerszámokat. Ám a helyiek úgy döntöttek, nem hagyják veszni a régi értékeket. A sörgyár legértékesebb részét sikerült rendbe hozni, és az így létrehozott Sörmúzeum egy része már látogatókat is fogad. Egyelőre csak csoportokat, de augusztus utolsó hetében, a Sörnapok idején, sok vendégre számítanak.

A sörgyár szívében egykor nagy termelés zajlott, aminek fortélyaiba és érdekességeibe mostantól a vendégek is beleshetnek. Láthatják, hogyan nézett ki régen a cefrézés, komlósítás, főzés, valamint a cefre szűrése. A felszerelés is különleges, egykor Németországból, a Ziman cégtől hozták ide az eszközöket.

A mai Vajdaság területén a sörfőzés az egyik legrégebbi gazdasági tevékenység. 1745-től kezdve Krazeisen Sebestyén sört főzött és a jogért 150 forintot fizetett évente; gyára jól mehetett, mert a következő évben már új épületekkel toldta meg és a kubini vámszedőtől vámmentességet kért azokra az építési anyagokra, a melyekre szüksége volt. 1752-ben pedig újra hat évre vette bérbe a sörfőzési jogot s ekkor már évi 700 forintot fizetett érte.

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai címűkönyvéből tudhatjuk, hogy 1896-ban Dungyerszky Lázár vette meg és 1910-ben egészen újjáépíttette. „Gyárt sört és malátát. Különlegessége a specziálsör. A gyár területe 6 és 1/2 k. hold és hat épületből áll. A hajtóerőt 60 HP gőz- és 50 HP villamos motor szolgáltatja. Munkások száma 30, a kik közül négy nő. Évi termelési képesség 30.000 hl. sör. Piacza Nagybecskerek és környéke.” – olvashatjuk.

Fotó: https://pannonrtv.com/

  • Előző
    Állítson a város méltó emléktáblát a hősöknek!
  • Következő
    A Sörmúzeum megnyitásával értékes örökséget sikerült megmenteni

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család